I. fejezet
Viszlát.
Sziasztok.! A nevem Elizabeth
Wanon, de a barátaim Eliz néven becéznek. Egy 18 éves egyetemista
vagyok. 3 éves korom óta a szüleimmel és 21 éves testvéremmel, Alexával
élek Londonban. Nagyon szeretem ezt a várost... igaz, mindig borús az
ég, és nagyon sűrűn esik az eső. De nagyon sok szép emlék kötődik ehhez a
helyhez. Az iskolát, ahova járok, imádom. Nem tartozok a népszerű
lányok közé, de ezzel nem csak én vagyok így. A 19 éves Dinah, a 18 éves
Lea és én már egészen kicsi korunk óta legjobb barátnők vagyunk. Van
egy 19 éves barátom, Chris. Apropó, barátok... nincs túl sok belőlük.
Ugyanis én vagyok az "iskola csodabogara", mert mások szerint kiemelkedő
tehetségem van a zenéhez, a tánchoz, és a színészethez. Ráadásul
strébernek tartanak. A szüleim ezért is döntöttek úgy, hogy elköltözünk
Londonból, és beíratnak egy művész suliba.
Nem nagyon tetszik ez az
ötlet, hiszen ha elmegyek, soha többé nem láthatom a barátaimat.
Kíváncsi vagyok, hogy mi fog ebből kisülni, mert nem vagyok hajlandó
elköltözni. Nem akarom itt hagyni Londont.
- De anya, én nem költözök el.! -kiabáltam, és dühösen levágtam magamat a konyhában lévő székre.
- Úgysem te döntesz efelől.! Apáddal már mindent megbeszéltünk, és a házat is megvettük Los Angelesben. Ma már indulnunk kell. 3 óra múlva indul a gépünk. -mondta anya, miközben a dobozokat csomagolta össze.
- Nem kényszeríthetsz.!!! - vágtam vissza, majd fölálltam az asztaltól, és berohantam a szobámba.
Duzzogva leültem az ágyamra, és a falamon lévő Big Time Rush posztereimhez kezdtem beszélni.
- Jajj fiúk... ti biztos megértenétek engem. Nem akarok elköltözni innen. Én szeretek itt lakni, és itt vannak a barátnőim.
Majd elkezdett csipogni a laptopom. VideoChat felkérés D_Rusher2-től. Ez a felhasználó név Dinah-é. Gyorsan az ölembe kaptam a gépet, lefeküdtem az ágyra, nekidőltem a falnak, és elfogadtam a felkérést.
- Hey you.!:D Mi ez a savanyú pofa.? -kérdezte Dinah viccelődve.
- Jajj, fogalmad sincs.... borzasztó.....
- Hello csajszi.! -jött be a képbe Lea is.
- Szia Lea. -köszöntem neki vissza szomorú arccal.
- A szád.... miért kanyarodik lefelé.? -kérdezte Lea.
- Elköltözünk Londonból....
- HOGY MI.??? -kérdezték egyszerre hangosan, meglepődve.
- Én is így néztem, mikor megtudtam... 3 óra múlva indulunk.
- És így mi lesz velünk.?:o -kérdezte Lea kissé elkeseredve.
- Nem tudom... majd skype-on, facebookon, meg twitteren tartjuk a kapcsolatot. Meg ha tudlak, meglátogatlak titeket... Sajnos Los Angeles nagyon messze van.
- És mi lesz Chrissel.?
- Szakítok vele... lehet, hogy éveken keresztül nem láthatom, és abba belehalnék.
- Hát a távkapcsolatok 80%-a nem működik... jobban is teszed, ha szakítasz vele. Megszakad a szívem, hogy ezt kell mondanom, de menned kell összepakolni... és még össze kéne hoznod egy gyors találkát Chrissel. Ne felejtsd el, hogy mindig is te leszel a legjobb barátnőnk, és soha nem felejtünk el. Majd minden nap beszélünk. Szia Eliz, vigyázz magadra. :) -mondta Dinah, vágott egy erőltetett mosolyt, és kinyomta a Chat ablakot.
Majd megszakadt a szívem. El is pityeredtem egy kicsit. A laptopomat félreraktam, a plüssmacimat magamhoz öleltem, bebújtam a takaróm alá, és visszaemlékeztem a Chris-sel együtt töltött időkre. Aztán a nővérem, Alexa jött be a szobámba. Megállt az ajtóban és nekidőlt az ajtófélfának.
- Itt van Chris. -mondta nyugodt, kissé szomorkás hangon.
- Mi.??? Mit keres itt.?
- Nem tudom. Menj le hozzá.
Gyorsan felpattantam az ágyból, megtöröltem a könnyes szemeimet, megfésülködtem és leszaladtam a ház elé. Leértem. Chris Szomorúan nézett rám, és egy nyakláncot szorongatott a kezében.
- Elmegyek... -jelentettem ki. Elkeseredetten rohantuk egymáshoz, és szorosan átöleltük egymást.
- Tudom... Lea mondta.
- Én elakartam mondani, csak.........
- Tudom Eliz... csak azért jöttem, hogy megmondjam, hogy akármilyen messze is leszel tőlem, mindig szeretni foglak. Erről a nyakláncról mindig eszedbe fogok jutni...
- Ez gyönyörű.! *-* Köszönöm.!<3 Soha nem fogom levenni.
- Szeretlek. -mondta Chris, és megcsókolt.
Csak ültünk a beton út szélén egymás karjaiban, és néztük a felhőket. Majd megcsörrent a telefonom. A jelzőm, hogy fél óra múlva indul a gépünk Los Angelesbe. Felálltunk, utoljára megöleltük ágymást, és visszamentem a lakásba.
- Anyu.!Mindjárt megy a gépünk.!
- Rendben.... kérlek szólj a nővérednek és az apádnak, hogy indulunk. -mondta anya kissé elkeseredetten.
- Alexa, apa, gyertek... nemsokára indul a gépünk. -szóltam nekik.
Mindenki magához vett egy-egy bőröndöt és táskát, majd anya, apa és Alexa kimentek a házból. Én még maradtam egy kicsit. Minden szobába bekukkantottam, és visszaemlékeztem az itt töltött szép időkre. Elővettem egy jó vastag alkoholos filcet, és a szobám egyik falára rajzoltam egy nagy smiley-t... és egy könnycsepp csordult le az arcomon. Kimentem a szobából, aztán a házból is. Nehéz szívvel hagytam ott a házat. A kocsiban a Chris-től kapott nyakláncomat, és egy fényképet szorongattam. A fényképen Dinah, Lea és én voltunk. Útközben kifelé tekintettem az ablakon csendben, és néztem a tájat. Majd megérkeztünk a repülőtérre. Leültem az egyik padra, és csak bámultam lefelé. Egyfolytában a barátnőim és Chris járt az eszemben. Alig 5 perc múlva megszólalt egy hang: - A Los Angeles-i 5-ös járat utasait kérjük, hogy szálljanak fel a repülőgépre.!
Ez nekünk szól... szomorúan fölálltam a padról, és felszálltunk a repülőre.
- Nem tudom... majd skype-on, facebookon, meg twitteren tartjuk a kapcsolatot. Meg ha tudlak, meglátogatlak titeket... Sajnos Los Angeles nagyon messze van.
- És mi lesz Chrissel.?
- Szakítok vele... lehet, hogy éveken keresztül nem láthatom, és abba belehalnék.
- Hát a távkapcsolatok 80%-a nem működik... jobban is teszed, ha szakítasz vele. Megszakad a szívem, hogy ezt kell mondanom, de menned kell összepakolni... és még össze kéne hoznod egy gyors találkát Chrissel. Ne felejtsd el, hogy mindig is te leszel a legjobb barátnőnk, és soha nem felejtünk el. Majd minden nap beszélünk. Szia Eliz, vigyázz magadra. :) -mondta Dinah, vágott egy erőltetett mosolyt, és kinyomta a Chat ablakot.
Majd megszakadt a szívem. El is pityeredtem egy kicsit. A laptopomat félreraktam, a plüssmacimat magamhoz öleltem, bebújtam a takaróm alá, és visszaemlékeztem a Chris-sel együtt töltött időkre. Aztán a nővérem, Alexa jött be a szobámba. Megállt az ajtóban és nekidőlt az ajtófélfának.
- Itt van Chris. -mondta nyugodt, kissé szomorkás hangon.
- Mi.??? Mit keres itt.?
- Nem tudom. Menj le hozzá.
Gyorsan felpattantam az ágyból, megtöröltem a könnyes szemeimet, megfésülködtem és leszaladtam a ház elé. Leértem. Chris Szomorúan nézett rám, és egy nyakláncot szorongatott a kezében.
- Elmegyek... -jelentettem ki. Elkeseredetten rohantuk egymáshoz, és szorosan átöleltük egymást.
- Tudom... Lea mondta.
- Én elakartam mondani, csak.........
- Tudom Eliz... csak azért jöttem, hogy megmondjam, hogy akármilyen messze is leszel tőlem, mindig szeretni foglak. Erről a nyakláncról mindig eszedbe fogok jutni...
- Ez gyönyörű.! *-* Köszönöm.!<3 Soha nem fogom levenni.
- Szeretlek. -mondta Chris, és megcsókolt.
Csak ültünk a beton út szélén egymás karjaiban, és néztük a felhőket. Majd megcsörrent a telefonom. A jelzőm, hogy fél óra múlva indul a gépünk Los Angelesbe. Felálltunk, utoljára megöleltük ágymást, és visszamentem a lakásba.
- Anyu.!Mindjárt megy a gépünk.!
- Rendben.... kérlek szólj a nővérednek és az apádnak, hogy indulunk. -mondta anya kissé elkeseredetten.
- Alexa, apa, gyertek... nemsokára indul a gépünk. -szóltam nekik.
Mindenki magához vett egy-egy bőröndöt és táskát, majd anya, apa és Alexa kimentek a házból. Én még maradtam egy kicsit. Minden szobába bekukkantottam, és visszaemlékeztem az itt töltött szép időkre. Elővettem egy jó vastag alkoholos filcet, és a szobám egyik falára rajzoltam egy nagy smiley-t... és egy könnycsepp csordult le az arcomon. Kimentem a szobából, aztán a házból is. Nehéz szívvel hagytam ott a házat. A kocsiban a Chris-től kapott nyakláncomat, és egy fényképet szorongattam. A fényképen Dinah, Lea és én voltunk. Útközben kifelé tekintettem az ablakon csendben, és néztem a tájat. Majd megérkeztünk a repülőtérre. Leültem az egyik padra, és csak bámultam lefelé. Egyfolytában a barátnőim és Chris járt az eszemben. Alig 5 perc múlva megszólalt egy hang: - A Los Angeles-i 5-ös járat utasait kérjük, hogy szálljanak fel a repülőgépre.!
Ez nekünk szól... szomorúan fölálltam a padról, és felszálltunk a repülőre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése